Volt alkalmam megnézni ezt a gyöngyszemet az Urániába. Még a mozik nem játszák, ugyanis ez egy versenyfilm a 41. Magyar Filmszemlén, hamarosan azonban bejut a mozikba. Ez a film azoknak is a kedvére lesz, akiknek megvan a véleményük a magyar filmekről (ja és az is téves).
Hajdu Szabolcs már megint egy szépet mesélt nekünk. Szépet és nagyot: a Bibliotheque Pascal Romániától Liverpoolig, egyéjszakás kalandtól gyámügyig, bohém vándoréletmódtól lélekgyilkos prostitúcióig sok mindent felölel. Mindez Monával (Török-Illyés Orsolya) történik meg - vagy hát legalábbis ő így meséli. A rendező saját képzelete gazdagságát védekező reakciónak tulajdonítja a rémesen lehangoló debreceni panellel szemben, ahol felnőtt, ami elegánsan leegyszerűsítő magyarázat, de számunkra nem is ez a lényeg, hanem, hogy úgy tudja filmre vinni a fantáziáit, hogy azok nem csak szemet gyönyörködtetőek, hanem valahol mélyen rezonálnak saját gyermeki képzelgéseinkre és álmainkra. Így volt ez már aMacerás ügyek-nél és a Tamará-nál is: Hajdu meséje megérinti és megmelengeti az ember szívét, és ha átadjuk magunkat az - ezúttal viszonylag komótos - tempójának, elvarázsol.
![ForrA!s: [origo]](http://www.origo.hu/i/1002/20100206bibliothe.jpg "ForrA!s: [origo]") |
Még akkor is, ha olyan első ránézésre cseppet se mesébe illő dolgokat is belesző, mint az emberkereskedelem, a prostitúcióra kényszerített nők és gyerekek, az anyjuktól elvett gyerekek és persze a halál. A halál Hajdunál rendszerint kap egy fricskát, és most is: az egész film alatt akkor szól a legvidámabb zene, amikor az egyik kulcsszereplőt lelövik. Mégsem igazán groteszk és főleg nem komolytalan, ahogy ezek a súlyos témák megjelennek. Inkább teljesen természetes, hiszen a fájdalmak is a mese részei, mert minden mese. Az pedig különösen lenyűgöző a Bibliotheque Pascal-ban, hogy Európa különböző pontjain, különböző nyelvek, kultúrák és szubkultúrák találkozásánál egyformán lendületesen hömpölyög előre, sosem hamis vagy nehézkes.
